Minden az almásfüzitői tározókról
Honlapunkon összefoglalunk minden fontos információt az almásfüzitői vörösiszap-tározókról. Adunk egy rövid történeti összefoglalást, bemutatjuk a technológiát, és azt, hány ember és hatóság dolgozik azért, hogy biztonságban élhessenek a helyiek és természetesen az ország lakosai.
Almásfüzitőn arra vállalkoztunk, hogy az egykori Timföldgyár hét zagykazettáját porzás-mentesítsük. A helyiek életét sok-sok éven át megkeserítette a mindent belepő, szálló vörös por. Vörösek voltak a házfalak, az út, a száradni kiteregetett ruha. Ennek mára már csak az emléke maradt. 1986 óta hat tározót teljesen rekultiváltunk, és a még munkában lévő hetediknek is a 65%-át. A vörösiszap lefedésére a legalkalmasabb anyagnak az általunk kifejlesztett és szabadalmaztatott ipari komposztálással előállítható mesterséges talaj bizonyult.
Cégünk munkálatai előtt több próbálkozás történt a porzásmentesítés végrehajtására, ezek rövid, vagy középtávon mind eredménytelenül zárultak.
Közel 30 éve működő, felelős környezetvédelmi cégként célunk, hogy az ipari és mezőgazdasági termelés során létrejövő a biológiailag lebontható hulladékokat ártalmatlanítsuk. Ez a szakmánk, értünk hozzá.
A TKV almásfüzitői tevékenységének részletes bemutatása prezentáció formájában:

VII. tározó rekultivált részéről látkép





